MŰVÉSZETTEL A JÖVŐ MŰVÉSZEIÉRT!

A Zaláért Egyesület a TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0131 azonosító számú, a Művészettel a jövő művészeiért! elnevezésű projektjét, 14 hónapon keresztül, 2011. július 1. és 2012. augusztus 31. között valósította meg, mely program célja a nevelési-oktatási intézmények tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek – kiemelten a művészeti nevelés - támogatása volt.

A projekt programjai három alappillére lesznek felfűzve, mely három művészeti ágat jelent – a táncot, a zenét és a bábot. A projekt során megvalósítandó tevékenységi formák mindegyike szervesen kapcsolódott a 23 vidéki együttműködő nevelési és oktatási intézmény nevelési- és pedagógiai programjába. Mindhárom foglalkozási forma megfelel az alapvető célkitűzéseinknek, hogy a gyermekek lehetőséget kapjanak a művészeti és kreatív képességeik kibontakoztatására, nem formális és informális tanulási módok alapján.

A 3 témanapból álló sorozatot a 23 intézményben a magas érdeklődésre való tekintettel, összesen 27 csoportot tudtunk programunkba bevonni félévente. A témanapok keretén belül ismerkedhettek meg a gyermekek a három művészeti ággal, tehát egy-egy témanap egy-egy művészeti ágra épülő foglalkozásból álltak.
A projekt során Zala megye több kisebb-nagyobb települése érintett, ennek megfelelően a programok, a következő helyszíneken valósultak meg:
Bak, Balatonederics, Keszthely, Gellénháza, Letenye, Pacsa, Teskánd, Vonyarcvashegy, Egervár, Zalaszentiván, Sárhida, Tófej, Balatongyörök, Alsónemesapáti, Söjtör.

A projektben 23 intézmény – 13 óvoda és 10 általános iskola – a tervezett 1188 gyermek helyett 1237 gyermek vett részt az ÉLMÉNYTÚRA elnevezésű programsorozaton. A két félév során összesen 162 foglalkozás került megvalósításra, ebből 84 alkalommal bábfoglalkozáson vettek részt az érintett gyermekek, 39 alkalommal komoly és népzenei ismereteiket bővíthették, továbbá 39 alkalommal pedig a néptánc rejtelmeibe tekintettek bepillantást.
A foglalkozások 2011. szeptembertől 2012. júniusig zajlottak.

A felsoroltakra alapozva projektünkben az alábbi foglalkozások kerültek megvalósításra:

Mesefoglalkozás
A mesefoglalkozás mind az óvodás, mind az iskolás célcsoport számára, színházi-bábszínházi és drámapedagógia eszközök alkalmazásán alapuló bábszínházi előadásból és a gyermekek aktív részvételévre épülő, feldolgozó részből állt. A foglalkozás első felében drámapedagógiai módszerek segítségével bemelegítő, összeismerkedő, bizalmat keltő, összpontosító, fejlesztő játékok, gyakorlatok illetve a témakör reflexiója zajlott.
A második részben bábszínházi előadást láthattak a gyermekek, melyet követően beszélgetésben, közös játékkal dolgozták fel a történetet, népi gyermekjátékok, hagyományok segítségével. A november végi december eleji időszakban elsősorban a foglalkozások az adventi készülődést dolgozták fel, míg a decemberi közepi foglalkozások a karácsonyi ünnepeket érintették.
A foglalkozás során a gyermekcsoport minden tagja aktívan bekapcsolódott a játékba. Így egy közös, intenzív, spontán, örömteli, mélyen megélt játékélményben részesültek. A foglalkozások során cél volt a kreatív készség- és képességfejlesztő elemek fokozott jelenléte, pl. a kreatív kézműves elemek (rajzolás, festés, jelmez - álarckészítés, drámajáték…).

Zenepedagógiai foglalkozás
A zenei nevelés célja, mind az óvodás, mind az általános iskolás korosztály számára, a zene megszerettetése, a zenei kifejező eszközök megismertetése révén olyan motivációk kialakítása, melyek lehetővé teszik a gyerekek aktív részvételét a zenei kommunikációban. Zenei hagyományaink megismerése együttesen segíti a gyerekek zenei világképének kialakítását.
A zenepedagógiai foglalkozások eltérő tartalommal valósultak meg az általános és az óvodás korcsoportok esetében. Az óvodás gyermekek esetén a zenepedagógiai foglalkozás célja az érzékelési készség megalapozása, spontán mozgásösztönök koordinálása, fizikai mozgások harmonikusság tétele volt. Itt elsősorban mondókák, gyermekdalok és az eddig tanultak kapták a fő hangsúlyt, továbbá körjátékokkal, zalai gyermekjátékokkal ismerkedhettek a gyermekek. A zenei játszóház program során pedig ugyancsak a kreativitásé, alkotásé volt a főszerep. Az általános iskolás csoportok esetében a gyermekek a hangszerek kialakulásával és az élőzenével ismerkedhettek meg először. A foglalkozás során az évfolyam tananyagából került elő egy válogatás, majd zalai népdalok vették át a szerepet. A foglalkozás legnépszerűbb eleme a résztvevőkből összeállított rögtönzött zenekar előadása volt. Mind az óvodás, mind pedig az iskolás korosztályok foglalkozásainál szempont volt, hogy minden gyermek kézbe vehessen egy-egy ütős, fúvós vagy húros hangszert.

Táncpedagógiai foglalkozás
A foglalkozások alkalmával mind az óvodás, mind pedig az iskolás gyermekcsoportok megismerkedhettek a hagyományos és a zalai népdalokkal, a különböző népi játékokhoz szükséges dalokkal. A foglalkozások során a gyermekek kezükbe vehették a különböző népi hangszereket, melyek megszólaltatásával az alapvető tánclépéseket könnyen elsajátíthatták. Az iskolás korosztály esetében összetettebb népi táncok, énekek kerültek bemutatásra, kipróbálásra. Míg az óvodások a zalai népi énekek, mondókák megismerésén túl, zalai népviseletet láthattak addig a kisiskolások a zalai népi viseletet nemcsak megnézhették, hanem fel is próbálhatták, így még jobban azonosulni tudtak a népi hagyományok, értékek őrzésének fontosságával. Minden csoport esetében a népi táncok mellett a zalai polgártáncokkal is megismerkedhettek a résztvevők.

Támogatás összege: 47.946.200 forint
Támogatás intenzitása: 100%

Projektmenedzser: Drávecz-Egyed Enikő
Szakmai vezető: Vörös Éva

Projektünk az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködésével, és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.