XXIV. Zalai Nemzetközi Művésztelep

A XXIV. Zalai Nemzetközi Művésztelep résztvevői 12 napot töltöttek el zalai falvakban. A tábori program 2014. július 28-tól augusztus 7-ig tartott. Az alkotótelepet hosszas szervezői munka előzte meg.
A fogadó községek között 2014-ben szerepelt a korábbi évekhez hasonlóan Resznek, Szepetnek, Szilvágy, Pusztaederics, Tótszentmárton, Zalabaksa, továbbá a fogadó önkormányzatok száma 2014-ban új fogadó településsel bővült. Zalakaros város hosszú szünet után újra csatlakozott a fogadó önkormányzatok táborához. A települések évek óta örömmel fogadják a résztvevőket, ugyanis jelenlétük másfajta szellemiséget és érdekességet biztosít az ott élők számára. A hagyományoknak megfelelően az művésztelep ideje az ún. alkotói napok mellett közös találkozót szerveztünk, mely során találkozhattak egymással, a különböző településeken elszállásolt részvevők.
A program lehetőséget biztosított arra, hogy a visszatérő résztvevők minden évben Zala megye más és más arcát ismerjék meg. 2014-ban új művészek is csatlakoztak a programunkhoz.
A professzionális művészek mellett részt vettek az alkotótelepen autodidakta festők is, pl. Romániából Lendvay Zoltán, Visnyei Gábor, Csernyánszky Judit, Szerbiából Eva Pavesis, Horvátországból Katarina Pajtlar, Stjepan Levacic, Ukrajnából Alekszandr és Olga Lukach, továbbá Bogdan Tomasevskij, Svédországból Sara Zsabka és Anita Hage, Szlovéniából Salamon Árpád és Heda Widmar-Salamon. Magyarországot pedig Egressy Péter képviselte. A Zalai Nemzetközi Alkotótelepek tagjai a szabadfoglalkozású festőművészek mellett Romániában és Ukrajnában élő művésztanárok is. 2014-ben összesen 19-en vettek részt alkotóként a XXIV. Zalai Nemzetközi Művésztelepen.

A program ideje alatt az alkotói napok idején napi aktív művészeti foglalkozások zajlanak, továbbá a program ideje alatt szakmai szemináriumot szerveztünk kötetlen formában Resznek településen lévő kastélyban és a szabadtéri közösségi téren. A rendezvény a Zalai Művésztelep esetében már hagyománynak mondható. A szeminárium ideje alatt szakmai előadásokat hallgathattak a résztvevők.

A művésztelep ideje alatt a Zala megyéhez, a fogadó településhez kapcsolódóan alkotónként 2 képzőművészeti alkotás elkészítése volt a feladat, melyből a művésztelep végén kiállítást szerveztünk. Az alkotások között van olajfestmény, grafika, képplasztika. A program művészeti kurátora Angyal Mária művészettörténész volt. A program utolsó napján a hagyományoknak megfelelően zárókiállításra került sor, melynek 2014-ben is a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ Ősze András Galériája adott otthont. A kiállított alkotásokat egy 3 tagú szakmai zsűri értékelte, s a legjobb alkotások készítői díjazásban részesültek. Az alkotói díjat Bogdan Tomesevszkij kapta. Különdíjban részesült a Romániából érkező Csernyánszky Judit és a szlovén Salamon Árpád. A program minden résztvevője emléklapot kapott. A művésztelep zárásával kiállítás a nagyérdemű számára még megtekinthető volt 2014. szeptember 2-ig.


Folyik a szakmai munka Visnyei Gábor és Lendvay Zoltán (mindketten Romániából) Szilvágy településen


Közös találkozó Reszneken, Angyal Mária művészettörténész előadása


Bogdan Tomasevszkij Alkotói Díjat ért alkotása